Vadosfai anyaegyház

Vadosfa a csorna−szombathelyi vasútvonal mellett, a megye déli részén, Kapuvártól 18 km-re található település. A Kapuvári kistérség legkisebb területű és lélekszámú községe. A településen mindössze 88 személy lakik. A lakosság 75%-a evangélikus. A címerében lévő Luther-rózsa méltón fejezi ki a község múltját.

A Kisalföld közepén, a Rábaköz tele van történelmi emlékekkel. Vadosfától keletre alig 1 km-re avar kori emlékek kerültek elő. A honfoglalás kori magyarság jelenlétére utal a község legmagasabb pontjának „dombszer” elnevezése. Régi okiratok bizonysága szerint a mai község területén öt település volt: Mihályi, Kisfalud, Vadosfa, Szent-András, Fertőnádfalva. Hosszú történelme során alakult ki ezekből Vadosfa. A községet egy 1227-ból való okirat említi először.

A falu azon négy nyugat-dunántúli település egyike, amelyet a híres 1681-es soproni országgyűlés jelölt ki artikuláris helynek. Ez azt jelentette, hogy az evangélikus hívek itt nyilvános istentiszteletet tarthattak I. Lipót „kegyelméből". Ezzel az eddig névtelen község országos jelentőségűvé vált, sőt rövid időre püspöki székhely is lett. A korábban már evangélikussá vált kis község lakóinak fel kellett készülnie, és tartósan be kellett rendezkednie több ezer evangélikus lelki igényeinek kielégítésére. Fel kellett venni a harcot a katolikus restaurációs törekvésekkel szemben is. Megfelelő istentiszteleti helyiségről kellett gondoskodni. Az, hogy éppen Vadosfát és a hozzá hasonló kis helységeket jelölték ki artikuláris helynek, célzatos volt.

Vadosfa evangélikus közössége ugyanakkor egyike dunántúli egyházkerületünk legkorábban keletkezett gyülekezeteinek. Kezdetben nagyon kevés lélekből állhatott. Sajnos a gyülekezet eredetét az adatok hiányában kellő pontossággal meghatározni nem lehet. Van ugyan levéltárában egy irat, amelyből kiderül, hogy Vadosfán már a 16. század közepe táján az evangélium szerinti hitvallók rendezett egyházközséget képeztek, de ezen iratnak alig-alig lehet mindenben hitelt adni, mert mellette semmi más feljegyzés nem bizonyítja ezt. Ezen irat szerint ugyanis az evangélikusoknak legelső templomuk távol a falutól állt, az ún. Andorban. Ezt a templomot, miután már falai roskadoztak, bizonyos gróf Turufa Rudolf protestáns nemes úr lebontatta, a nyert anyagot Vadosfára hordatta, s ebből 1614-ben saját költségen egy új templomot építtetett. Amikor a templom teljesen elkészült, gróf Turufa Rudolf az akkori Böcskei György nevezetű lelkésznek 60, káplánjának 40, a tanítónak 20 ezüstforintot ajándékozott, a község elöljárói között pedig – méltányolva fáradozásukat – 100 ezüstöt osztott ki.

Payr Sándor egyháztörténész sem a vadosfai artikuláris egyházközségről (1910), sem a dunántúli egyházkerületről készített (1924) munkájában erről nem tesz említést, viszont hiteles adatokra hivatkozva közli, hogy Vadosfa 1654-ben mihályi filiája volt, s a Mihályiban tartott egyházlátogatáson Kisfaludy Gáspár földesúr mellett jelen volt Vadosfa részéről Radó János gondnok is. Vadosfa Mihályinál és Kisfaludnál kisebb helység volt. Amíg Mihályiban és Kisfaludon két holdat szántottak háromszor a lelkésznek, addig a vadosfaiak csak egyet. A parókia építése és tatarozása is csak a két nagyobb gyülekezet dolga volt, de a stólákat egyformán fizették. Vita volt azonban az egyházi szolgálat rendjében. „A két filia, Kisfalud és Vadosfa viszonyát hosszabb pereskedés után 1665-ben rendezték véglegesen.” A Mihályiban összehívott kerületi gyűlésen olyan döntés született, amely szerint két egymás utáni vasárnapon mindig Mihályiban, a harmadikon Kisfaludon, a negyediken Vadosfán volt a prédikáció. Az évi nagyünnepek első napján Vadosfán, a másodikon Kisfaludon, a harmadikon Vadosfán prédikált a lelkész. A vadosfaiak valószínű az iskolában gyűltek össze, mert templomról nincs szó a jegyzőkönyvben.

A fentiek ugyan nem teszik semmissé a levéltári iratban közölteket, de nem is erősíti meg Vadosfa egykori anyagyülekezeti mútját.

Az ellenreformáció nyílt támadásai – főképp Nádasdy Ferenc hitehagyása (1643) után – egyre erőszakosabb formában jelentkeztek. A vakbuzgó földesurak sorra dúlták fel Rábaköz virágzó gyülekezeteit is. A gyülekezet prédikátorát – Zwonarits (Zvonarics) Sámuel mihályi lelkészt – a pozsonyi törvényszék elé idézték. Gyászévtizedként tartjuk nyilván az 1671 és 1681 közötti éveket, amelyek kegyetlenségein csak az alkotmányosság útjára való visszatérés enyhített, amelyet a bujdosó kurucok (Thököly vezette) erősödő mozgalmának hatása kényszerítette ki I. Lipót királytól 1681-ben. Ekkor lett a kis Vadosfa a rábaközi evangélikusok központi helye. A kis falu és gyülekezete azonban nem virágzott fel nyomban a törvény meghozatala után. A rábaköziek még nem érezték a törvény súlyát. Azt remélték, hogy az általuk épített templomokat megtarthatják, s ahol 1681 előtt ténylegesen volt vallásgyakorlat, ott továbbra is megmaradhatnak. Erre a zavaros idők (1683-ban Thököly csapatai, majd a Bécs ostroma alá vonuló török) egy ideig lehetőséget is adtak. Az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen azonban már ismét ott volt a protestánsok panaszai között, hogy Mihályi, Kisfalud, Keresztúr, Németi, Farád, Egyed, Szentandrás, Pordány, Sárkány és Bodonhely templomait elvették, s a vallásgyakorlatukat gátolják. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca (1703–1711) idején Rábaköz népe nagy ínségben élt, de a „nehéz időkben, ameddig a kuruc volt az úr, vallásszabadság is volt a lelkek vigasztalására.” Még evangélikus gyülekezet is alakult Pápán 1707-ben.

A szatmári béke után csalódottan kellett tudomásul venni, hogy a restringált (megszorított) megyékben nem érvényesíthetők azok a jogosítványok, amelyek a privilegiális (kiváltságos) vármegyék vallásgyakorlatában alkalmazhatók. Az előbbiekben a két artikuláris helyre szorították az evangélikus vallásgyakorlatot. A Sopron megyei gyülekezetek könyörtelen feloszlatását 1714 és 1719 között végezték el. Utoljára Sobor maradt.

Ebben az időben jutott Vadosfa valóságosan is kiemelt szerepéhez. Sajnálatos, hogy ezen az artikuláris helyen nem vezettek sem jegyzőkönyvet, sem anyakönyvet évtizedeken át.
Az egyik régi anyakönyv első lapján ismeretlen személy csupán ennyit örökített meg: “...az ágostai hitvallás szerint való vadosfai artic. eklesiában a predikatori szent tisztben szolgálnak ím ezek az tiszteletes atyák: Varjú Ádám, Ács Mihály, Jugovics Ádám, Bűki Ferenc és még egyebek...“

Bűki Ferenc 1716-ban jöhetett Vadosfára Farádról, ahonnan valószínűleg üldözői elől kellett menekülnie. Szolgálatának első évei egybeesnek azzal az idővel, amikor Beled, Bodonhely, Edve, Egyed, Farád, Jobaháza, Kisfalud, Mihályi, Németi, Pásztori, Potyond, Pordány, Sobor, Szilsárkány, Szentandrás, Keresztúr, Vág, Vásárosfalu és Vica Sopron megyei, Répcelak és Csánig Vas megyei községeket végleg megfosztották templomaiktól, és még a magánistentisztelet gyakorlásától is eltiltották őket, s arra lettek utalva, hogy Vadosfára zarándokoljanak vallási vigasztalásért.

A vadosfai artikuláris gyülekezethez abban az időben Beled, Csánig, Csapod, Csorna, Dénesfa, Edve, Egyed, Farád, Gyóró, Himod, Jobaháza, Kapi, Kapuvár, Keresztúr, Kisfalud, Mihályi, Németi, Páli, Pásztori, Pordán, Potyond, Répcelak, Réthi, Sobor, Szentandrás, Szill, Szilsárkány, Vágh, Vásárosfalu, Vica és Zsebeháza tartozott. Bűki lelkész buzgón végezte lelkipásztori hivatását. A szigorú tilalom ellenére is kijárt a gyülekezetekhez, különösen régi nyájához, Farádra.

A gyülekezetnek ekkor a hitéhez tántoríthatatlanul ragaszkodó, gazdag, nemes úr, Telekesi Török István volt a patrónusa. Ő Egyed és a szomszédos községek nagy kiterjedésű határainak birtokosa volt, aki mindenben segítségére sietett az evangélikusságnak.

1724-ben Bűki Ferenc lelkészt meghívta a sömjéni gyülekezet, s így már áprilisban új lelkésze lett Vadosfának Vásonyi Márton személyében, aki Nagyvázsonyból származott, s Halléban fejezte be tanulmányait. Győrből érkezett, ahol rektorként és káplánként működött, de előtte Telekesi Török István udvari papja volt. Ekkor már a tóközi hívek, valamint Himod és Hövej községek evangélikus lakosai is Vadosfára jártak istentiszteletre. A hívők befogadására szolgáló templom nem lehetett régi, mert sehol sem szerepel az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben, s az elvett templomok között sem jegyezték. Csak hamarosan készült, szerény imaház lehetett. 1723-ban ennek sírboltjába temették a nagy patrónust, Török Istvánt.

Az új lelkész először a rozzant állapotban lévő paplakot építtette újra, és kijavíttatta a tanítólakot. E célra az építőanyagot jórészt a hívek maguk adták és hordták össze, és a mesteremberek is többnyire fizetés nélkül végezték munkáikat. Egyidejűleg megkezdte a gyűjtést új templom építésére is. A templom építése azonban csak 1732-ben vehette kezdetét, de már 1734-ben, Szent Márton napján felszentelhették a 800 személy befogadására alkalmas épületet, amelyre 40 község adakozott. Két év múlva kőkerítéssel vették körül a hatalmas templomot. A templom nagyságával uralta a falut. A katolikus restauráció erre úgy válaszolt, hogy elrendelte Vadosfának egy kápolna építését 1751-ben. Később ezt a kápolnát egész templommá bővítették az evangélikusok bírságpénzéből. Ezzel magyarázatot kapunk a településen lévő két aránytalanul nagy templom születésére.

Az időközben megüresedett lelkészi állásra a fiatal Fábri Gergelyt hívták meg, aki 1737. május 20-án foglalta el hivatalát. Győrből került Vadosfára, s az ottani mintára szervezte meg a presbitériumot, amelyben képviselve voltak a környékbeli falvak is. A hívek lelki életét hétköznapi, tanulságos magyarázatokkal szemléltetett igehirdetéseivel gazdagította. Munkáját Radó László felügyelő (Vadosfa) és Szánthó Ferenc gondnok (Keresztúr) segítette az anyagi ügyek intézésében, az iskolák látogatásában és a vizsgálatokban. A gyermekek nevelésének új lendületet adott azáltal, hogy iskoláztatásukat szigorúan elrendelte, s nemcsak maga felügyelt a tanításra, hanem az egyházi elöljáróknak is kötelességévé tette, hogy időközönként betekintsenek az iskolába. Az iskola színvona mindjobban emelkedett, népességben gyarapodott, s kisgimnáziumként készítette elő a tanulókat a soproni főiskolára. Vizközi Mihály iskolamester mellett (1737-től) Fidicinis Ferenc, később Dvorkovits János volt a latin nyelv tanítója. 1782-ig itt tanult Kis János (1770–1846), a költő-pap és püspök is, aki a magyar és a deák iskola elvégzése után ment Sopronba Laky István akkori tanító javaslatára.

Fábri Gergelyt 1750-ben az egyházkerület püspökévé választotta. Ezzel Vadosfa a kerület székhelye lett, de Fábri püspöknek 1753-ban – az ún. „vadosfai vallási zavargás” következményeként – le kellett mondania hivataláról. Vadosfán ugyanis 1751. augusztus 20-án az evangélikus hívek kapákkal, villákkal felfegyverkezve várták a mihályi katolikusokat, akik kápolnájuk felszentelésére közeledtek a faluhoz. Az evangélikusok tettét igazolni látszott az a „rémhír”, hogy a katolikusok ez alkalommal a vadosfai evangélikus templomot is birtokba akarják venni. Templomukat védelmezendő bocsátkoztak tehát az evangélikus hívek tettleges összetűzésbe a katolikusokkal.

Fábri Gergely azonban nem vállalt részt ebben, hanem inkább csitította felzaklatott híveit. Ennek ellenére eltávolították vadosfai hivatalából, és a németkeresztúri várbörtönbe szállították. Ezért Vásonyi Máté végezte helyette a szolgálatokat a következő évben. A gyülekezet büntetése sem maradt el, a vallásgyakorlatot ugyan nem tiltották meg, de azt igen, hogy augusztus 20-án kinyissák az evangélikusok a templomukat.

Fábri Gergely utódaként a gyülekezet Kutsera Mártont hívta meg lelkészéül Nemes-Dömölkről. Az ő javaslatára szerezték be a templomba az első orgonát. Az ő idejében (1783. szeptember 11-én) vitték el erőszakkal a világi hatóságok által támogatott katolikusok az evangélikus templomból az öregharangot (azaz nagyharangot), ugyanis a kisebb harangot már 1751-ben büntetésként át kellett adni. A harangok mindaddig fából épített állványon függtek, amely már szétesőben volt. Ezért Kutsera Márton engedélyt kért a megyei hatóságoktól, hogy tornyot építhessen a gyülekezet a templomához, amely eddig torony nélkül állt. Az engedélyt megadták, a torony 1785-ben épült fel. Az ő idejében önállósult Farád és Szilsárkány is.

Kutsera Mártont halála után – 1785. október 17-én – Berzsenyi Lajos (1785–1813) követte a lelkészi szolgálatban. Neki köszönhető, hogy 1786-ban a templomtetőt egészen felújították, 1788-ban a tornyot három öllel megmagasították, 1789-ben harangot szereztek a toronyba. Ebben az évben építettek új iskolát a templom mellé, 1798-ban pedig új tanítólakást. 1806-ban Beleden épült imaház.

Berzsenyi Lajos korai halála (52 éves volt) után néhány hónapig az addigi segédlelkész, Szabó István végezte a gyülekezet vezetésének feladatait mint adminisztrátor. Az érkező parókus lelkész, Gödör György (1813–1826) elsődleges feladata volt a hívek erkölcsi életének megtisztítása. De rendszeretetét mutatja, hogy az anyakönyvek és jegyzőkönyvek pontos vezetését is fontosnak tartotta. A gyülekezet anyagi helyzetét is igyekezett megszilárdítani. 1816-ban új parókiát építettek, és két harangot vettek. 1821-ben újjáépítették a parókiával szomszédos tanítólakást, 1822-ben került sor a templom tetejének újrazsindelyezésére, sőt új tanítólak és iskola is épült. Gödör György idejében volt az első összeszámlálás, amelyből kiderül, hogy a gyülekezet akkori területén 3570 evangélikus élt.

1826. április 10-én bekövetkezett halála után Gödör Györgyöt Horváth János (1826–1880) követte a lelkészi szolgálatban. Az ő idejében hozták rendbe a templom belsejét első ízben 1827-ben, majd 1834-ben, valamint az omladozó kőkerítést is megerősítették. Ő kérvényezte, hogy szüntessék meg azt a rendeletet, hogy az evangélikus templomnak az 1751. évi zavargások miatt – augusztus 20-án – zárva kell lennie. 1830-ban meg is érkezett a királyi leirat, miszerint István király napjának ünneplésére és a templom szabad használatára az engedélyt megadták. 1834-ben, Márton napján ünnepelte a gyülekezet temploma fennállásának századik évfordulóját. 1835-ben ismét javításokra került sor a templomban és a tornyon. 1840-ben a paplak és a tanítólak körül téglakerítés épült. 1866-ban alapot hoztak létre új oltár készítésére.

Az 1875. évi névtárban Vadosfa 280 lelket számláló anyagyülekezetként szerepel 40 iskolás gyermekkel. Horváth János lelkész mellett Tóth Gyula segédlelkészként szolgált. A tanító Gáspáry Imre volt. Saját iskolával rendelkező filiájaként Mihályi, Kisfalud, Tótkeresztúr, Potyond és Zsebeháza gyülekezeteinek nevét és legfontosabb adatait olvashatjuk. Státusának megjelölése nélkül Gyóró 97, Kapuvár 25 lélekszámú közössége tartozott még az egyházközséghez, amelynek így összesen 2388 tagja volt.

1878-ban új orgona került a templomba, valamint a megrepedt kisebb harang helyett is újat öntettek. Ebben az évben Bakó Ferenc gyórói ispán négy ezüstözött gyertyatartót adományozott az oltárra. 1880-ban az omladozó kőkerítés helyett vaskorlátot állítottak a templom köré.

Horváth János több mint fél évszázados szolgálata után lemondott lelkészi hivataláról. Ekkor a gyülekezet Laucsek Jónás (1880–1905) lébényi lelkészt hívta meg, aki 1880. december 5-én foglalta el hivatalát Vadosfán. Az ő idejében – 1881-ben – templomépítési alapot hoztak létre, mivel a régi templom fennállásának 150 éve alatt igen rossz állapotba került. Addig is, míg a pénz össze nem gyűlt, igyekeztek a szükséges javításokat elvégezni. Így 1884-ben új sekrestye épült, és elkészült az új oltár is. 1885-ben új tanító- és káplánlakást építettek.

1886-ban a gyámintézet segélyezésére templomi gyűjtőládákat szereztek be. 1888-ban, reformáció ünnepén határozta el a közgyűlés, hogy az új oltárt új szent edényekkel és terítőkkel fogják felszerelni. Ezt adakozásból meg is valósították, amelyben a gyülekezet felügyelője, Ajkay Dániel jelentős pénzadománnyal járt elöl. Az oltárképet is – a rámával együtt – a nemes Ajkay család adományozta a gyülekezetnek.

1895-ben a templom, az egyházi épületek és a kerítések renoválására került sor. Ebben az időben már kisebb volt a gyülekezet területe, mivel több faluban is imaházat, istentiszteleti helyet alakítottak ki. A vadosfai anyagyülekezethez ekkor Mihályi (1843), Tót-Keresztúr (1852), Kisfalud (1860), Zsebeháza (1868), Potyond (1872) leánygyülekezete, valamint Gyóró és Kapuvár fiókgyülekezete tartozott. (Zárójelben az alakulás éve szerepel.)

Laucsek Jónás szolgálata idején az anyagyülekezetben a templomépítési alap folyamatosan gyarapodott. Súlyos betegsége miatt azonban 1905-ben kénytelen volt lemondani hivataláról, utódjává fiát, László Miklóst (1905–1917) választotta a gyülekezet.

Szolgálatának első felében (1910. évi adat) 291 tagja volt az anyaegyháznak. Horváth János tanító 39 gyermeket oktatott. Az egyházközséghez összesen 2493 lélek tartozott.

Ekkor született a határozat arról, hogy az új templomot a reformáció 400 éves évfordulójára építsék fel. Ám 1911-ben a nagy templom életveszélyes állapotba került – az északi fal teljes hosszában végigrepedt, a tető leszakadással fenyegetett –, így a szakértői vizsgálat után július 30-án tartott közgyűlésen a gyülekezet elhatározta, hogy a torony kivételével az egész templomot lebontja, és újat épít.

A templom építésének megszervezésére bizottságot hoztak létre, amely október 1-jén tartott ülésén elhatározta, hogy mellőzve a nyilvános pályázatot, két ismert építőt: Vogel József mérnököt és Müller Ede vállalkozót kéri fel a tervek elkészítésére; továbbá elhatározták, hogy a tornyot is újjáépíttetik. A gyülekezet Vogel József terveit fogadta el kis módosítással, majd miután többektől árajánlatot kért, Káldy Mihály győri építési vállalkozót bízta meg a tervek kivitelezésével. Erről az 1912. február 25-i közgyűlésen döntött a gyülekezet. Ugyancsak ekkor határozták el, hogy a régi „öreg harangot” becserélik, és egy harmadik, nagyharangra gyűjtést indítottak. Mivel a harangra már a vadosfai hívek összeadták a szükséges anyagi fedezetet, a többi falu pedig nem akart lemaradni az adakozásban, így a filiákban új orgona költségeire szerveztek gyűjtést. Ezekből az adományokból vásárolt a gyülekezet a Seltenhofer cégtől egy 595 kg-os harangot, valamint egy 1 manuálos 11 regiszteres Angster orgonát, amely gyönyörű hangjával ma is kíséri az éneket. A templomba új szószék és padok készültek. Az építkezést 1912. február 28-án kezdték meg, és október 10-én fejezték be. Felszentelésére november 10-én került sor.

A templom neogót stílusban épült. Tornya legmagasabb a Rábaközben. Belső tere egyszerű, az embert az Istenre figyelésben segítő. A szószék klasszicista stílusban készült. Oltárképe Jézus feltámadását, sírból való kiszállását ábrázolja. A templomban őrzik Telekesi István kuruc ezredes ereklyéit.

1918-ban Böjtös László lett a gyülekezet lelkésze. 1938-ban a mihályi filia iskolája mellé tornyot építtetett, Kisfaludon pedig imaház épült.

A második világháború kezdetén (1940. évi névtári adat) az anyaegyháznak 235 tagja volt. Az iskolában 45 gyermeket tanított Horváth János igazgató tanító, iskolai felügyelő. Az egyházközség további tagjait Mihályi, Magyarkeresztúr, Kisfalud, Zsebeháza, Potyond és Gyóró leányegyház, valamint Páli (6), Himód (5) és Bogyoszló (2) szórványhely evangélikusai adták. Az egyházközséghez tartozó 2270 lélek leki gondozását Böjtös László lelkész mellett Ferenczy Vilmos és Kovács Géza segédlelkész végezte.

A fordulat évében (1948) nagy vesztesége volt a vadosfai egyházközségnek is iskoláinak államosítása és a tanítóinak egyházi szolgálatból való kivonása. Magyarkeresztúron még néhány évig a volt diakonisszajelöltek (Magassy Vilma, Nagyfalusi Olga) végeztek gyülekezeti munkát az ifjúság között, de a többi szolgálat a lelkészre hárult. Mindezek ellenére jutott idő az építkezésre is. Az ébredés időszakában (1951-ben) Zsebeházán templomot építettek.

1948-ban Böröcz Sándor körmendi lelkészt felesége szüleinek vadosfai lakásán a diktatúra emberei elfogták. Évekig tartott szibériai fogsága és vorkutai bányamunkája. Szenvedésének végével hazatérése után kizárták egyházi szolgálatából. Vadosfán telepedett le és élt haláláig. Háza előtt nagyméretű nyírfákat ületett, amelyek őt a mordóviai „fehérnyírfákra”, a reménységre emlékeztették. Ugyanis mikor hazaindították őket, egy közbenső állomás közbeiktatásával jöttek. Ez az orosz−ukrán határon fekvő Mordóvia, ma Mordovo (Oroszország) volt. Mordóvia Böröcz Sándornak Vorkutával szemben a hazaérkezés ígéretét, reménységét jelentette, és ezt a reménységet látta ő otthon a vadosfai nyírfákban.

1953 tavaszán Böjtös László nyugalomba vonult. Helyére Sümeghy Józsefet (1953–1997) hívta meg a gyülekezet. Egy ideig az iskolai hitoktatásban segédlelkészek álltak rendelkezésére. 1975-ben azonban – a csökkent gyermeklétszám miatt – megszűnt a segédlelkészi szolgálat a vadosfai gyülekezetben.

Sümeghy lelkész hosszú szolgálati ideje alatt nagy társadalmi változásokat ért meg hazánk, s hatása mélyen érintette gyülekezeteinket is. Lélekszámuk a gondos lelkipásztori munka ellenére is számottevően csökkent, de ennek ellenére is folytak olyan építkezések, renoválások, amelyek a lelki erősödés alkalmainak biztosítására hivatottak. 1966-ban templom épült Magyarkeresztúron, 1970-ben pedig új parókia Vadosfán a már 160 éves régi helyén. A potyondi leánygyülekezet tornyos iskoláját 1964-ben templommá alakította, majd rossz állapota miatt 1978-ban lebontotta, és újat épített a megmaradt torony mellé. 1979-ben a kisfaludi tornyot renoválták.

1981-ben vadosfai templom fennállásának 70 éves évfordulójára készülve sor került az épület belső renoválására és festésére. 1989-ben felújították a mihályi templomot.

Sümeghy József nyugalomba vonulása után lelkészházaspárt küldött ki D. Szebik Imre püspök a vadosfai gyülekezet szolgálatára 1997 szeptemberétől: Rác Dénest és feleségét, akik ekkor tették le lelkészvizsgájukat a kétéves segédlelkészi időszak után. A fiatal lelkészházaspár beiktatására egy évvel később került sor ünnepélyes keretek között.

Az építkezések, tatarozások akkor sem maradhattak el. 1998-ban a magyarkeresztúri gyülekezet tatarozta templomát, majd a vadosfai templom tetőzetének rossz állapotát látva a gyülekezet elhatározta, hogy lecseréli a templom cserepezését. 2000-ben gyülekezeti adakozásból, külföldi és közegyházi támogatásból sikerült megvalósítani ezt a nagy munkát. Ugyanebben az esztendőben sor kerülhetett a templom csillárjainak, valamint az orgonának a felújítására és annak villamosítására is. 2002-ben Mihályiban a tanítólakást újította fel a gyülekezet. 2003-ban Zsebeházán került sor a templom teljes külső és belső felújítására. A lehetőségeket állami pályázattal is sikerült megerősíteni. Ugyanebben az esztendőben Gyóróban az istentiszteleti helyként használt iskola, valamint a vele egybeépült tanítólakás nyílászáróinak cseréjét végezték el. 2006-ban Magyarkeresztúron lecserélték a templom régi cserepezését.

2007 augusztusától – miután a gyülekezet lelkészei más gyülekezetbe költöztek – a lelkészi szolgálatot Mihácsi Lajos, a soproni evangélikus nyugdíjasház igazgatója látta el helyettesként. Az üresen álló lelkészlakás – kihasználva, hogy nincs lakója – teljes belső és külső felújításban részesült.

A hitoktatást a 2007/2008-as tanévben Kiss Judit hitoktató végezte Celldömölkről, a 2008/2009-es tanévben pedig Selmeczi Diána rábaszentandrási lelkésznő tartja a hittanórákat.

2010 augusztusától Jorsits Attila kapott megbízást a lelkészi szolgálat végzésére gyülekezeti munkatársként, aki nem egészen egy után kilépett a szolgálatból.

2011 augusztusától ismét Mihácsi Lajos - a soproni Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon igazgatója - látja el a szolgálatokat, helyettesként.

A hitoktatást a farádi gyülekezet lelkészei végzik. Először Gombor Krisztián, majd utódja - Hanvay Enikő lelkésznő.

Felújítások

• 2012-ben a templom belső festése a 100 éves évfordulóra - önerőből - elkészült, állandó gyülekezettörténeti kiállítás új tárolókkal a templomban
• 2007-2014 között a templom teljes külső-belső felújítása, akadálymentesítése, kerítésfelújítása és a tereprendezés megtörtént
• 2014-ben az orgona teljes felújítása - Alapítványi és Országos Egyházi támogatással - elkészült.

• 2008-ban a parókia külső felújítása megtörtént

• 2014-ben a tetőzet új cserepet kapott, új bádogozás, valamint a teljes külső felújítás is megvalósult.